Álforradalmi tévelygéseink
Amik vannak, és amiknek soha nem kellene lenniük
A magyar sajtó, média, továbbá a közéleti szereplők jó része továbbra is előszeretettel nevezi baloldalnak azt, ami egyébként nem az, illetve rendszerváltásnak azt, ami szintén nem az. Innentől kezdve folytatódik hát a nemzeti tévképeink sora, s maradunk ugyanabban a boldog tudatlan állapotban, mint szoktunk lenni.
Ha udvariatlannak lehetett nevezni Karácsony Gergely tervezett előbulizását, akkor hasonlót kellene mondanunk a kormányfői beiktatás szintén szokatlan (t.i. szombati) időpontválasztásáról, mivel mindkettőre igaz, hogy elviszi a figyelmet a nap történelmi meghatározottságáról. Kétségtelen, a fővárosnak nem a kormányalakítás napján lenne célszerű buliznia, viszont az új kormányfőnek sem május 9-én, a Győzelem napján kellett volna felesküdnie. Azt még lehet magyarázni, hogy a II. Világháború vége nagy ünnep Európának, s az európai egység napját ehhez igazították, az viszont már kevésbé lett volna rokonszenves, ha a nagy “keleti bővülés” napját is ehhez szabták volna. Egy adott ünnepet nem illik hát túlterhelni más dolgokkal. Ha valami nagyon nagy dolog, annak legyen saját napja!
Mindezt azért mondom, mert Magyar Péter beiktatásától nem lesz kisebb, vagy más május 9 eredeti jelentősége, s az új rezsim bármennyire is igyekszik a lehető legtörténelmibbnek mutatni magát, netán majd évek múlva is a kormányváltásról beszélni május kilencedikéken a Győzelem napja helyett.
Ma ugyanis a magyar sajtóban, médiában és a közbeszédben jó, ha “mínuszos” kishír volt a fasizmus leverésének napjára emlékezni. Márpedig 1945. május 9-e súrolta a rendszerváltás, rendszerváltozás határát, hiszen Európa keleti oldalán tényleg megváltozott a rendszer, de Nyugaton is leverték a fasizmust. Ami ma történt Magyarországon, az viszont akkor sem rendszerváltás, ha a NER magát - kicsit hungarista áthallással - sajátos rendszernek nevezte.
Magyarország működési rendszere talán itt-ott módosulni fog, de maga a rendszer nem változik. Magyarország marad tőkés berendezkedésű, demokráciának mondott rendszerben, egyszersmind a hasonszőrű, azaz piacgazdaságra épülő parlamenti demokráciákat tömörítő Európai Unió tagja is. Egyezményes szövetségeseink szintén maradnak ugyanazok, mint korábban, konkrétan a ‘hús-vér’ imperialista USA által dominált NATO tagjai.
Megjegyzem, ha Magyarország nem lett volna demokrácia, akkor a Tisza Párt, vagy bárki más sem győzhetett volna választásokon. (Egyébként frivol módon az EU győzött.) A demokrácia azonban nem egy abszolút fogalom. Ennek szintén vannak fejletlenebb és kiérleltebb változatai, de még ha részint kiüresedett tartalommal, akkor is voltak/vannak intézményei.
Fontos szempont, hogy a 2026-os választásainkon fel sem merült a tőkés társadalmi berendezkedés meghaladása. Pontosabban néhány karizmatikus baloldali jelölt lényegtelen szereplésében ki is merült ez az igény. Ennél fogva rendszerváltásról most csak az beszél, aki óvatlan/felületes/tudatlan, vagy készakarva hazudik.
Politológiai szempontból akkor szólhatunk ugyanis rendszerváltásról (System/Systemic Change), amikor egy diktatúrából demokrácia lesz, a tervgazdaságot felváltja a piacgazdaság, vagy fordítva, illetve átalakulnak a tulajdonviszonyok, továbbá az ország teljes intézményrendszere, dettó. Ha csupán a hatalmi struktúra, vagy a kormányzás módja változik, arra a szerényebb rezsimváltás (Regime Change) fogalma illik.
Ugyanebben a kontextusban említendő a “baloldal” kifejezés is. Attól ugyanis senki és semmi nem lesz baloldali, hogy valakitől, vagy valamitől balra helyezkedik el a politikai palettán. Jelenleg nincs baloldali párt a Magyar Országgyűlésben, noha a Mi hazánktól balra áll a Fidesz, attól pedig még balrább a Tisza. Sőt, baloldali pártok eddig is csak korlátozott értelemben voltak a parlamentünkben, hiszen az 1989 óta az esedékes parlamenti esküszövegek eleve a kapitalizmus szellemében íródtak. Az MSZP és a DK bár baloldalinak nevezte magát, valójában virtigli polgári-liberális világnézetet hirdettek, s legfeljebb a mindenkori politikai középtől álltak kisebb-nagyobb mértékben balra.
Megkockáztatom, baloldali értékrendű ember legfeljebb taktikai érdekektől (azaz az Orbán-rezsimtől való szabadulás) igézetében szavazott a Tiszára. Az öntudatosabb baloldali szavazók más utakat találtak a szavazatuk leadásakor.
A baloldali értékrendű emberek tehát alapvetően megkérdőjelezik a kapitalizmus perspektíváit, és egy tőkén túli világképet építenek maguknak, illetve a társadalmaknak. Hogy ez mennyire lehet népszerű, azt a jelen határozza meg, ám majd a jövő dönti el. Egyelőre az biztos, hogy a nemzetközi nagytőke elképesztő összegeket fordít a baloldal lejáratására, sok milliószor többet, mint amennyi erőforrásuk a magukat a közösségi gondolatban eredeztető pártoknak van. Továbbá, a baloldal történelmi kísérletei azonban éppúgy kudarcokkal terheltek, mint a meghaladni kívánt rendszerek, és ez szintén nem segíti a térnyerésüket. Ám ahogy a kapitalizmus is sokarcú, a szocialista kísérletek szintén változatosak. Megannyi jogos kritika mellett azonban tagadhatatlan, hogy például a kínai modell tartósan bizonyítja a kommunista, szocialista, azaz közösségi meghatározottságú eszmerendszerek életrevalóságát.
Az európai viszonylatok nyilván eltérő utakat mutatnak, hiszen ez itt a kapitalizmus, ám a szocializmus bölcsője is. A viszonylag sikeres kapitalista berendezkedés egyik fontos jellemzője, hogy ez a földrész minden baja ellenére egy szociális paradicsom a világ többi részeihez képest. Ha Magyarországon a mostani változások tényleg a társadalmi párbeszédnek nyitnak szélesebb utat, akkor a közösségi gondolkodás fantasztikus reményekkel telítődhet.